Szilvórium

Pár éve Olaszországban az egyik buszról a másikra történő átszálláskor halál simán otthagytam a bőröndömet a csomagtartóban. :D
Állok egy szál hátizsákkal a kis buszállomáson, kerülgetem a nagy csomagos embereket, dohogok is kicsit ezen (a balfaszok! :D ), megveszem a jegyet, elégedetten nyugtázom, hogy lám-lám, nem kell aggódni azon, hogy alig beszélnek angolul, flottul megoldok én mindent! Majd a sokk....
Baaaaaaaaaaaaaazmeeeeeeeeeeeeg! Elhagytam a bőröndöm!! Gááááááááááááááá!
Na, megyek a pénztárhoz, magyarázok, nem érti. Én, hogy "bizonyítsam" az igazamat, lóbálom az alsós emlékkönyvek kislakatához illően nevetséges bőröndös kiskulcsomat. Magyarázok a fiatalabb nőnek, (hát néger, hát akkor csak beszél angolul! :D ), ő jobban érti, úgyhogy meggyőzőbben tárja szét a karját... Várjam meg, amíg visszaér a busz, hátha. Kimegyek halál ideg fejjel, próbálom anyámat hívni, mert ő meg ugye egy másik városban már vár a megállóban! Nem tudom hívni valami miatt. Elkérem egy olasz párocskától a mobiljukat, egy eurót lóbálva, hogy hadd írjak egy smst. Aranyosak vagy csak megijedtek tőlem :D , úgyhogy persze, írjak. Leírom anyámnak röviden, hogy mi a szituáció, megköszönöm a segítséget. Pár perc múlva jönnek vissza. Anyám visszaírt az Ő (!) telefonjukra és természetesen nem értett semmit. Oké, írok neki újra.
Várok. Csendben hullik a hajam. Visszaér a busz. Odajön hozzám egy tükörfényesre nyalt hajú, napszemüveges dzsigoló, fogpiszkálóval a szájában és elkezd terelni a busz felé. Az első sokk után végre elmutogatja, hogy megvan a bőrönd. Örülök. Erre elindul a másik busz felé. Mondom, áááááááááááá, de akkor nem adná oda?! Jöjjek, jöjjek! De mondom, ááááááááááááá! Erre kiderült, hogy ő a csatlakozó busz sofőrje és már fel is tette és mehetünk.
Mire lement a nap, már oda is értem, ahová délután 5 körül ment ki elém anyám...