Kiskoromban volt az a hangulat, amikor rajtam kívül körülöttem mindenki tesped, alszik és légyzümmögés. És csak úgy "vannak". Csak én vagyok igazából, ők öntudatlanok. És olyankor volt egy olyan érzésem, mintha...ilyen sűrű és "tömött" lennék, igen, talán olyasmi, mintha egy kitömött állat lennék a polcon. Neked volt már olyan érzésed, mint egy kitömött állatnak? :D
Egy szivacsos masszának éreztem magam, olyan... elnehezültnek és örökkévalónak. Az örökkévalóságtól elnehezültnek. Mintha mindig itt lettem volna és mindig itt leszek. Megállt az idő, minden mozdulatlan és igazából semmi nem létezik. Én sem. És érzem a nemlétezésemet. Mintha mindig is nem lettem volna.
Érdekes, hogy nem felejtettem el ezt az érzést, teljesen pontosan bennem van, bár azóta nem nagyon volt ilyen kiszakadásom (egyszer egy Beczásy-tréningen ) de pontosan emlékszem, hogy ez milyen. Kiüresedés, mert mintha üreges is lettem volna egyszerre… Ürességgel teli. A tökéletes, ítéletmentes üresség, amiben nincs semmiféle hiány.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.